Mély megdöbbenéssel olvastuk Tóta W. Árpád istenkáromló pünkösdi írását.

Ezer és ezer írás közül is felismerem ezt a hangot. A hangot, mely a feneketlen sötétségből érkezik, hogy megrontsa testvéreink ártatlan, szűzies lelkét.

Igen, Tóta W. a sátán hangján szólt! Nem tudhatom hogy csupán szerződött vele, vagy egyenesen maga az ördögök fejedelme szállta-e meg testét.

Imádkozok lelki üdvéért. Az egyetlen dolog, amit egy igaz keresztény tehet az, hogy imádkozik és szeretettel fordul felé. Szeretettel fordul a sátánhoz, a toporzékoló, gusztustalan és gyűlölettel teli démonhoz.

 

[Mk 3,28–29] „Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentlelket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.”

A pokolra jutsz Worluk! Igen, ismerjük már régóta Démoni neved, melyet maga a sátán adhatott. A Legyek Ura.

Szerző: Kedvesnővér Immaculáta  2009.06.01. 14:26 40 komment · 1 trackback

Címkék: sátán szentlélek

A bejegyzés trackback címe:

https://apaca.blog.hu/api/trackback/id/tr391156876

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: PUNKOSD 2011.06.12. 18:44:12

 Nem Pünkösd, PUNKOSD! TARAJanus császár és PunkDora szelencéje. Sajnos sokan összekeverik Pünkösdöt az ős punk ünneppel, a Punkosddal. Punkosd nem más, mint a punk hitvallás szent taraj ünnepe. Az elmúlt évszázadokban, évezredekben számtalan mű...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2009.06.01. 14:40:59

Jaj, nee, ne csináljátok már!
Miattatok ír ilyet Tóta W.! Egy kis megértést, hisz tudjátok: "Új parancsot adok nektek, szeressétek egymást, mint én szerettelek Titeket!"

F. T.- (törölt) · http://www.metacafe.com/watch/2123225/ 2009.06.01. 14:43:12

„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adá”
Prédikáció Pünkösd hétfőre
Lepsényi Miklós,
ferences áldozópap, pozsonyi hitszónok prédikációja 1888-ból
„Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adá” (Jn 3,16)

Még ma is tart a Szentlélek eljövetele feletti öröm; még a mai napot is a harmadik isteni személy imádására szenteljük. Ebből is kitűnik, mily nagy ünnep a pünkösd napja, a Szentlélek eljövetelének, malasztjai és kegyelmei kiömlésének ünnepe. Örvendjetek tehát ma is kedves keresztények! és öntözzétek arcotokat örömkönnyekkel! Újuljanak meg a tegnapi dicsénekek, mert drága percei az örömnek egyre tartanak még ma is! Ereszkedjetek térdeitekre és repeső szívvel az égboltra tekintve imádkozzatok: oh, Szentháromságnak harmadik személye, imádandó Szentlélek Úristen! ki az ártatlan bárány felett galamb képében lebegtél s az apostolok előtt tüzes nyelvek alakjában lettél látható, imádlak téged és magasztallak lelkem minden erejével, amiért a szent keresztség fürdőjében engem is méltóztattál megszentelni, amiért azóta is folyton segélyemre vagy, ragyogó szárnyaiddal betakarsz, a jóra ösztönzesz s kegyeiddel erősíteni nem szűnsz meg. Oh! ne vond meg kegyeidet tőlem soha, mert csak ennek verőfénye alatt érhet meg üdvösségem drága gyümölcse. Oh védelmezz! oh gyámolíts! oh erősíts malasztoddal mindenkor!

Midőn azonban egyházunk a Szentlélek dicsőségét zengedezi még ma is és imái s énekei által a harmadik isteni személyt magasztalja, ne feledkezzetek meg az Atya és Fiúról sem, kik szintén részesei a Szentlélek dicsőségének, mert az ő munkálkodásából sincsenek kizárva. Vajon ki ígérte a Vigasztalót az apostoloknak? Jézus Krisztus. S ki küldte el hozzájuk? Jézus Krisztus. Tehát a Fiú már ezáltal is részt vett a Szentlélek áldásos működésében. De nem ígérheti meg apostolainak a Vigasztalót és el sem is küldi, ha ő maga is nem jár a földön, tanítványokat nem gyűjt, kik mély fájdalmat éreztek távozása felett. De az Úr Jézust ki ígérte meg a paradicsomban siránkozó ősszülőknek? s ki küldte, ha nem az Atya? Így tehát a Fiúval együtt az Atya is részes a harmadik személy dicsőségében, mert munkálkodásában is van része. Erre akar figyelmeztetni bennünket az anyaszentegyház, midőn a mai evangélium által azt mondja: Úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adá. Tehát: az Atya adta egyszülött Fiát a világnak, ki elküldi a Szentlelket. Íme a három isteni személy működése egy és ugyanazon célra!

S mi volt e működés rugója? mi indította Istent, hogy ily kegyelmekkel halmozza el a világot? A szeretet! Isten szerette a világot, s e szeretet indította őt a legnagyobb kegyességre; a szeretet indította, hogy teremtsen bennünket, a szeretet indította, hogy bűneink rabláncát széttépje halála által, a szeretet indította, hogy malasztjával boldogítson. Tehát Isten szereti a világot! Oh mily megfoghatatlan titok, mily nagy kegy, mily határtalan irgalmasság ez!
Halljátok ezt, ti népek és minden nemzetek! Isten szeret benneteket! Halld ezt, te bűnökkel terhelt világ! Isten szeret téged! Oh miként hálálod ezt meg? miként fizeted le a nagy tartozást, melyet ez istenszeretet ró reád.
Úgy, ha te meg szereted őt, a teljes Szentháromság egy Istent, ki a menny fényességében lakik. Ha szereted az Atyát, ki teremtett, ha szereted a Fiút, ki megváltott, ha szereted a Szentlelket, ki megszentelt.
Hogy pedig e szeretet annál forróbb, annál lángolóbb legyen, gondoljuk meg, mily érdemetlenek vagyunk, s mennyire szeret mégis Isten.

Ha végig tekintünk a tágas láthatáron, ha szemügyre vesszük hajnalban a rózsás fényt, mely kelet hegyláncait pirosra festi, nappal a kéken mosolygó égboltot, melyen, mint azúr tengerfodron lángoló hajóként úszik a nap, ha este tekintjük azt a csillagos fátyolt, mely fejünk felett terjed szét, lehetetlen, hogy szívünk a gyönyör édes érzete alatt nagyot ne dobbanjon és elragadtatásunkban fel ne kiáltsunk: „Méltó vagy Urunk Istenünk dicsőséget és tiszteletet és erőt venni, mert te teremtettél mindent” (Jel 4,11);. „szent, szent, szent a seregek Istene, teljes az ég és föld az ő dicsőségével” (Iz 6,3), mert ,,ő teremtett mindent egyenlőképpen”. (Sir 18,11) És ha elgondoljuk, hogy ezt a sok ékességet, a földet füveivel és virágaival, az égboltot nap, hold és csillagaival a mi hasznunk és gyönyörűségünkre teremtette: akkor boldogságunk és örömünk még nagyobb lesz, s a dicséret szavai még inkább lelkünk mélyéből törnek fel.
Úgy van, Isten nem magának, hanem nekünk, a mi számunkra alkotott mindent. Azért semmi nem volt a világon, míg csak az ember teremtését el nem határozta az örök Úr. De amint elhatározta ezt, előbb alkotta a nagy világot s csak ezután a kis világot (microcosmos), mint a régi bölcsek az embert nevezték. Világos tehát, hogy Istennek a világra semmi szüksége nem volt, mert hisz öröktől fogva az ember teremtéséig anélkül élt. Az ember azonban nem lehetett külvilág nélkül, mert ő maga is anyag lévén, nem nélkülözhette az anyagot. Tehát Isten nem maga, hanem a mi számunkra alkotta a nagy mindenséget ezer csodáival.

Meggondolva már most ezt, arra a gondolatra kellene jönnünk, hogy az ember valami felséges, nemes és tiszta teremtmény, ki érdeménél fogva teljesen méltó Isten e nagy jótéteményére. De, oh sírjatok emberek! mert nincs így. Mi érdemetlen szolgák, bűnös teremtmények vagyunk, kikkel Isten nem érdemüknél fogva bánik kegyesen, hanem csak ingyen, irgalomból.
Már teremtésünk is meggyőzhet alacsony voltunkról. Alkottattunk földből, a föld agyagából, mint a szent könyv mondja. Szennyes föld, piszkos sár adta testünk anyagát. Igaz, hogy a föld még szűz és szeplőtelen volt, még nem undokítá semmi; igaz, hogy a Teremtő szentséges keze még tisztábbá tevé, de azért mégis csak föld volt az, jelképe az alacsonyságnak. Tehát már ezen származásunk tudata eloszlathatja minden büszkeségünket, mert ez bizony csekélységünk és nyomorult voltunk mellett tanúskodik. De arról tesz tanúságot megsemmisülésünk is. Amint por és föld voltunk, úgy ismét por és föld leszünk. A halál visszafektet bennünket oda, ahonnét felkeltünk, a földbe. „Egyszerre elfogy minden test és az ember ismét hamuvá lesz” (Jób 34,15), mondja a türelem szent pátriárkája, Jób. Igen, mert „az ember rothadás és az ember fia féreg.” (Jób 25,6)
„Por vagy és porrá leszesz” (1 Móz 2,19), így szólott az Úr Ádámhoz. Kevélykedjél hát te ember, ha képes vagy erre. Kevélykedjél csak, hisz van okod rá, mert por vagy és ismét csak por leszesz. Ah, szerencsétlen halandók! hát nektek nem jut az eszetekbe? hát nem tudjátok-e, mily nyomorultak vagytok? Miként lehet kevély léptekkel, felemelt fővel járnunk, holott csak hitvány por vagyunk és semmi más, csak hitvány por leszünk és semmi más? Vagy talán azt hiszed, oh ember! hogy több vagy mint a fűszál, mint a rét virága? Az elhervad, de elhervadsz te is; az porrá lesz, de porrá lész te is. Mivel vagy tehát különb a fűszálnál? Sőt úgy látszik, hogy az túlszárnyal téged; úgy látszik, mintha a Teremtő kegyesebb lett volna iránta, mint irántad, mert annak hervadása jó illat között megy végbe, míg a te feloszlásod oly kiállhatatlan bűzt terjeszt, hogy sokszor legjobb barátaid, fiaid és leányaid undorodnak tőled és kívánják, vajha már ne undokítanád a ház környékét. Tehát csakugyan „minden ember por és hamu” (Sir 17,31), mert „az emberek mindnyájan sárból és földből vannak, melyből Ádám teremtetett” (Sir 33,10), és így sár és föld lesznek mindnyájan. De ha ez így van, ha az élet előtt por voltál és por leendesz az élet után is, mondd: nem végtelenül nyomorult, nem végtelenül alacsony, törpe és hitvány teremtmény vagy-e?

„Van lelkem, halhatatlan lelkem – így beszélsz talán; ez megnemesíti a sarat, fölemeli a port és minden teremtmény fölé helyezi. E lélek az én büszkeségem.” Igaz, lélekkel meg vagy áldva édes Atyámfia! mert az Isten alkotá az embert „a föld agyagából és orcára lehelé az élet leheletét.” (1 Móz 2,7) E lehelet adott életet az agyagnak, mert lélek volt az. Így lehelt Isten láthatatlan módon reánk is, mindnyájunkra, anyánk méhében, hogy élet szálljon belénk. Kétségkívül a lélek megsemmisítheti a testet, valamint a kovász a tésztát megsavanyítja. A kertészek a vad csemetébe, ha egy nemes magot oltanak, a kis magocska az egész fát nemessé teszi. De nem példanélküli eset, hogy néha mindegyik kivész, elszárad: szintígy gyakran a lélek sem fejtheti ki nemesítő hatását, hanem maga is megromlik. És tudjátok, mi a lélek gyilkosa? a bűn. Ez rabolja meg életétől, „akik bűnt cselekszenek és hamisságot, ellenségei lelküknek”. (Tób 12,10)
Oh, ti bűnösök! értsétek meg ezt. Ha az Isten törvényeit megvetitek: ellenségei vagytok lelketeknek; ha gonoszságokat visztek véghez: ellenségei vagytok lelketeknek; ha nem igyekeztek a vétektől szabadulni, egész bensőtökben megtisztulni és megjavulni: ellenségei vagytok lelketeknek. És mily sors vár még reátok? Megtudhatjátok szent Dávidtól, ki sírva mondogatta, hogy „a bűnösök elvesznek”. (Zsolt 11,20)
Nem félsz-e tehát bűnös atyámfia, tudva a kinyilatkoztatást? Nem reszketsz-e ha meggondolod, hogy a bűnösök elvesznek, hogy az Úr „a bűnösökre tőröket hullat”. (Zsolt 11,7) Lehetsz-e kevély halhatatlan lelkedre is? Ah, nem, arra sem, mert ártatlansága ékes koronáját a szenvedélyek vihara lesodorta a porba, és a gonoszság vaspörölye összetöré azt. Bár az istenséggel rokon a lélek, de azért nem véthet meg az sem az elbukástól. Tehát egészen méltatlanok és érdem nélküli vagyunk, akár testünket tekintsük, akár lelkünkre gondoljunk, akár alkotásunk alacsonyságát, akár feloszlásunk undokságát vegyük is figyelembe.
E csekély voltunkat forgatta elméjében szent Pál is, midőn kicsinylőleg így sóhajtott fel: „Oh ember, ki vagy te?” (Róm 9,20) Bizony ki és mi vagy te ember, ha nem por és hamu, ha nem sár és föld, ha nem rothadás és féreg, ki víz gyanánt iszod a gonoszságot? (Jób 15,16) Nem vakság, együgyűség és gonoszság-e tehát büszkélkedésünk, midőn ily hitvány férgek, ily semmik vagyunk?

Vagy talán azt mondod, nekem vétkem nincs; lelkem tiszta és szenny nélküli, mint a napsugár és virág kelyhe, mert teljes életemben kerültem a bűnt és futottam minden gonosztól! – Oh szerencsétlen ember! te önmagodat csalod. Isten szerinti férfi volt szent Dávid, és mégis ment volt-e a bűntől? vajon nem esett-e el? Szent Pál nem a legbuzgóbb apostol volt-e? és nem kiáltott-e fel mégis: „Én testi vagyok, rabszolgája a bűnnek.” (Róm 7,14) Szent Jánost nem szerette-e különösen az Úr Jézus ártatlanságáért? És mégis így ír: „Ha azt mondjuk, hogy nincs vétkünk, magunkat csaljuk meg és igazság bennünk nincsen.” (1 Jn 1,8) S mit mondasz te, Szentlélek Úristen? „Hétszer esik el az igaz” (Péld 24,16), így szól ő.
Ha tehát „nincs igaz ember a földön” (Préd 7,21), mert még a legigazabb is hétszer esik el: miként emelheted fejedet oly magasra?' miként tarthatod tisztának magad? Ki az, ki az Isten törvényének ösvényén oly szilárdan áll, hogy nem bukhatnék el? Ki az, ki mindig hű volt a törvényekhez és azoktól soha nem távozott? „Ki mondhatja, tiszta az én szívem és tiszta vagyok a bűntől” (Péld 20,9), miután oly szent emberek, az Istennek legjobb gyermekei, az anyaszentegyház legnagyobb dicsőségei siránkozva ismerik el vétkes voltukat? Oh! ne mondjátok tehát, hogy bűnmentesek vagytok; ne mondjátok, hogy szenny nem tapad lelketekhez, hanem alázatos szívvel rebegjétek a szent próféta után: „Vétkeztünk, istentelenül cselekedtünk, gonoszul viseltük magunkat, Urunk Istenünk, minden igazságod ellen.” (Baruk 2,12) Mondjuk ezt mindnyájan kegyes keresztények! mert mindnyájan vétkeztünk, mindnyájan a bűnök tengerében úszunk.

De hátha csakugyan úgy van, hogy lelkünk jelenleg tiszta, misem szeplősíti azt, mert talán épp most keltünk fel a gyóntató széktől, hol bűneink sokaságát leraktuk Isten helynöke előtt, fájdalmainkra csak most kértünk irt, s néhány pillanat előtt nyertük csak meg a feloldozást? Talán még fakadoznak szemeinkből a bánat könnyei s arcunk még nedves azoktól a cseppektől? De hát a mi érdemünk-e, ha most csakugyan tiszták és ártatlanok vagyunk? Oh! az Isten kegye, az Isten kegye ez, kegyes keresztények! Őneki kell köszönnünk, hogy bűneinkből kitisztulhatánk, mert ő megtehette volna, hogy megigazulásunk előtt ujjával érint és mi bűneinkben veszünk el. Vagy talán nem szakíthatta volna meg életed fonalát, mielőtt e templom küszöbét átlépted? nem zárhatta volna-e le ajkaidat örökre bűneid elszámlálása előtt? Oh! bizonyára megtehette volna, de nem tevé, mert könyörülettel viseltetik irányodban, mert sajnál téged, mivelhogy szeret.

Az Isten szeret téged, oh ember!
Szeret az Isten, ki a viharok kormányrúdját tartja kezében, ki beszél a mennydörgés iszonyú morajában, ki mindenhatóságát a villámok vakit lángbetűivel írja az égboltozatra, ki haragja idején megrengeti a föld sarkait, hogy városok omlanak porba és hullámok csapnak ki medreikből. És ez a nagy, felséges, hatalmas Isten téged, oh ember! szeret, minden érdemetlenséged dacára is szeret. Oly kegyelem ez, melyet mivel sem lehet összehasonlítani. Oh! miért nem szólhatok a menydörgés hangján; miért nem emelhetem fel szavamat, hogy a nagy világ meghallja; miért nem kiálthatom minden ember fülébe, hogy az Isten szeret téged? Az Isten szeret, kivétel nélkül mindenkit szeret. Oh! ő mindenkit szeret. Ti gyermekek, ti ifjak, ti szüzek, ti házasok, ti özvegyek, ti deres fürtű aggastyánok! az Isten mindnyájatokat szeret. Igen, szeretetének sugarait senkitől nem vonja meg, valamint a nap válogatás nélkül kiönti fényét a rózsára és tövisre, a virágra és a gyomra.
De hát ne dicsőítsük-e az Isten e végnélküli szeretetét? Ne magasztaljuk-e szívünk mélyéből jóságos voltát? És mennyire szeret bennünket az Isten! Vajon nem halmoz-e el jótéteményeivel? nem adja-e áldását kezünk munkájára? nem ad-e egészséget és erőt? nem rakja-e fel asztalainkra a napi kenyeret? nem terheli-e meg fáink ágait jóízű gyümölccsel? nem lát-e el a szükséges ruházattal és lakóhellyel? Helyesen mondja tehát a szentírás, hogy „Isten a földre tekintett és betöltötte azt javaival”. (Sir 16,30) Sőt gyönyörködtetésünkre, kihímezte a földet a virágok ékes csillagaival, és az eget a csillagok sugárzó virágaival? „Tekints az égre, földre és mindenekre, amik azokban vannak és értsd meg, hogy az Isten semmiből teremtette azokat” (2 Mak 7,29) és a te számodra, oh ember! Mert szeret téged.

De az Isten szeretetének nem ez a legnagyobb bizonyítéka, oh nem! Szívének irgalmát, irántunk való forró szeretetét másként is kimutatta. Oh! figyelj most ég, nyisd fel füledet föld, mert egy titkot mondok, mely örökre imádatunk bámult tárgya leend. Az Isten egyszülött Fiát adta az emberiségért! Saját édes gyermekét küldötte el, hogy itt vérét a legborzalmasabb kínok között kiöntse és meghaljon, csak hogy mi ne szenvedjünk kínokat és halált örökre. Hát nem a legnagyobb szeretetnek jele-e az? Isten elhagyja dicsőségét, leszáll az égből, itt nyomorog, szenved, végül meghal iszonyú gyötrelmek közepett, hogy az embert, háládatlan teremtményét, ki hozzá csak egy porszem, egy csúszó-mászó féreg, egy lehelet, egy semmi, megmentse az örök kárhozat veszélyéből. Oh Isten! mivel mérjem meg e szeretet tengerét, s hogyan beszéljem el határtalanságát? Te szeretsz bennünket oly szeretettel, melyre teljesen méltatlanok vagyunk, drága kincseit mennyei szeretetednek oly pazarul szórod közénk, hogy rideg szívünk szégyenében lángol.

Hogy Isten e határtalan szeretetét festeni megkíséreljem, te hozzád fordulok, keresztény anya! A Mindenható talán megáldott gyermekekkel, kik jók, szófogadók, engedelmesek, azon vannak, hogy minden alkalommal örömet szerezzenek neked s ha látják, hogy arcodon a fájdalom kinyomata ül, hogy te keseregsz és könnyeid patakként csurognak, az ő örömük is megszakad, az ő szívük is megtelik fájdalommal. Oh! ha ilyen jó gyermekeitek vannak, vajon nem szeretitek-e őket? nem kívánjátok-e reájuk a mennyország minden áldását? s nem adtok-e könnyes szemmel hálát az Istennek, hogy ilyen jó gyermekekkel áldott meg? Oh! bizonyára, ti fölemelitek karjaitokat az ég felé és szívetek mélyéből imádjátok gyermekeitekért a nagyhatalmú Alkotót. Ha már most e gyermekeket veszély fenyegetné, nem védenétek-e őket? Ha fájdalmas betegség az ágyra vetné, ha iszonyú kínok gyötörnék, vajon nem kiáltoznátok-e velük együtt? nem sírnátok-e ti is? nem virrasztanátok álmatlanul ágyaik mellett, lesve minden óhajukat, várva kívánságaikat? és ha a kérlelhetetlen halál akarná fagyos csókját homlokukra illeszteni: vajon nem szívesen halnátok-e meg édes gyermekeitek helyett? Oh igen, mert szeretitek őket, szeretitek jobban, mint a világ minden kincsét, jobban mint szemetek világát, jobban mint élteteket. Hátha valaki gyermekeiteket kérné, ha azért könyörögne előttetek, hogy áldozzatok fel közölök egyet őérette; ha egy ismerőstök, jó barátotok, jótevőtök, rokonotok így szólna: nekem meg kell halnom, el kell vesznem, ha nem könyörültök rajtam! Oh! adjatok egyet gyermekeitek közül, aki az általam elkövetett gonoszságot, magára vállalván, engem a biztos haláltól megszabadítson. Vajon mit szólnátok az így esengőhöz? Ti bizonyára azt mondanátok neki: szerencsétlen ember! szívünkből sajnálunk, de azt ne kívánd, azt nem kívánhatod, hogy kedves gyermekünket áldozzuk fel érted.

És az Isten megtette azt! Ő feláldozta fiát érettünk, kik nem vagyunk rokonai, jó barátai, jótevői, hanem bűnös teremtményei. Pedig nem volt több gyermeke Jézuson kívül, és ez egyet is odaadta a mi váltságunkra. Oh egek! mily szeretet ez! Isten, a te szerelmed végnélküli és nincs határa annak! Valóban jól mondja az apostol, hogy „szeretet vagy te”, mert ily áldozatot csak maga a szeretet hozhat. A te szívedhez szólok anya, kit egyetlen gyermekkel áldott meg az ég s az néked örömed, boldogságod, mindened volt, de kit aztán megszeretett az Isten s magához emelte az égbe. Mondd, mit érzett szíved, midőn egyetlen fiad hűlt tetemeire borultál, midőn félholtan vánszorogtál koporsója után a temetőbe, midőn ott a hideg hantok eltakarták szemeid elől? Nem szenvedtél-e iszonyú gyötrelmet? nem gondoltad-e, hogy szíved szakad meg a fájdalom súlya alatt? Lásd a mennyei Atya százszor jobban szerette egyszülött Fiát, mint te szeretted gyermekedet és ő mégis feláldozta azt. Feláldozta, hogy mi éljünk, hogy mi el ne vesszünk mindörökké. Nem kell-e az Isten e határnélküli szeretete fölött dicsénekekre olvadnunk, örömkönnyekre fakadnunk? nem kell-e imádattal borulnunk le, e fölséges szeretet előtt, és magasztalnunk annak forrását, az Istent?

De hogyan fogjuk leginkább magasztalni Istent? Úgy, ha nem leszünk háladatlanok iránta s nagy szeretetét viszonozzuk. Keresztény lélek! lehetnél-e annyira romlott, hogy ne szeretnéd őt a legfőbb szeretettel, ki szeretetből oly nagy jótéteményben részesített? Oh! iszonyú sors vár akkor reád, „mert aki nem szeret, halálban marad”. (1 Jn 3,14) Hisz ha a kősziklának szíve volna, nagyot dobbanna az isteni szeretettől, és te ember, te nem szereted őt? Oh, sirassuk, sirassuk az ily szerencsétlent. Oh, bár a mi szívünket is azon lángoló érzelem hevítené, mely szent Pálét hevítette, ki elragadtatásában így kiáltott fel: „Semmi teremtmény sem szakaszthat el engem Isten szeretetétől.” (Róm 8,9) Oh, bár úgy szeretnők Istent, mint szent Ágoston, ki így áradozott.: Úr Isten, úgy szeretlek, hogy ha én volnék Isten és te Ágoston, én szeretnék Ágoston lenni, hogy te Isten légy. Oh mily csodálatos szeretet ez egy ember szívében! Mért nem ég e nagy szeretet a mi szívünkben is? mért nem szeretjük ily forrón, ily igazán az Istent mi is? Aki nem szeret, halálban marad.

„Aki nem szeret, halálban marad.” Emlékezetes szavak. Méltók, hogy szívünkbe véssük és soha ne tévesszük szem elől. Az Isten minden méltatlanságunk mellett is szeret bennünket, még pedig oly égőn, hogy egyetlen Fiát is feláldozta üdvösségünkért. A hála is kötelez, hogy e nagy jótéteményt tőlünk kitelhetőleg viszonozzuk. Szeressük tehát mi is szívünk mélyéből Istent, szeressük mindenek felett, szeressük azzal a szeplőtelen önzésnélküli szerelemmel, mellyel szerették a szentek; mert aki folyton szereti őt, ki szeretetében megmarad, az Istenben marad és Isten őbenne. Amen.

Alf (törölt) 2009.06.01. 14:52:24

Te beteg vagy, bazdmeg.
szerinted ki hiszi azt, hogy apáca vagy, és nem csak egy kisköcsög bölcsész?

m:a.l.p. 2009.06.01. 15:07:58

pfffff azért ez már az a véglet amin kacagni köll

Lovastengerész 2009.06.01. 15:10:39

tóta W, vagyki, legalább GONDOLKODIK!
lehet hogy nem helyes (vagy számotokra nem elfogadható) a következtetés amire jutott, de legalább próbálkozik.
és ti?
dogmákat mantráztok. ez nem ér!
van egy javaslatom:
kicsit szakadjatok ki ebből az illuzióvilágból, csak egy pár napra.
nyugodjatok, le, engedjétek el magatokat, tanuljatok egy kis meditációt, odafigyelést, tiszteletet a körülvevő világ iránt, szeretkezzetek egy jót valakivel, majd ujult erővel, megtisztultan nézzetek rá a világra.
Valószinüleg sokmindent meg fogtok látni, pl. a kereszténység előnyeit IS, a szeretetet, az Ebmereket, sokmindent amiről ezidáig csak magyaráztok egy szűk dogmarendszer mögé bújva, eltávolodva a valóságtól, a világtól, krisztusszentnevében vagymi...

have Fun!

2009.06.01. 15:26:01

Ez most komoly? Vagy ez vicc, mert ezt nem hiszem el...

"És monda isten: Legyen világosság: és lőn világosság."

- Genezis, 1:3

2009.06.01. 15:30:36

@Ferenc Testvér: figyi én - nehezen, de - végigolvastam. Azért idézném én meg
Szent Ágostont:

"Ezen a világon minden, ami látható,
az angyalok gondviselésére van bízva."

Mondhatom úgy is, a kevesebb: több.

drkovax 2009.06.01. 15:32:03

Ha azok lennétek, akiknek mondjátok magatokat, tudnátok, minden bűn megbocsáttatik, amit megbánnak ...

Ha azok lennétek, akiknek mondjátok magatokat, nem titkolnátok, melyik rend tagjai vagytok ...

Ha azok lennétek, akiknek mondjátok magatokat, akkor hiába fizetnének érte, akkor sem írnátok azt amit ...

2009.06.01. 16:04:55

@drkovax: jól mondod kovax doktor...:)

Rot 2009.06.01. 16:20:02

Fúj, ez itt egy bűnös parázna hely...

Thera 2009.06.01. 16:21:56

Lk.6.37. "Ne ítéljetek, és nem ítéltettek. Ne kárhoztassatok, és nem lesz kárhoztatásotok."

Aszi 2009.06.01. 16:31:11

Először azt hittem, hogy ez paródia. Ha nem az, akkor elég nagy baj van a ti fejetekben. "A pokolra jutsz Worluk" - ilyet ép ésszel senki nem írhat le. Meg vagytok zakkanva.

nadivereb 2009.06.01. 16:34:04

Ahogy Mr. Garrison szólt vala: Pokolra jutsz és megdöglesz.

TH 2009.06.01. 16:37:37

@Aszi: nyugi, ez csak vicc. elég megnézni az előző bejegyzést mondjuk. :)

Dr. Trebitsch 2009.06.01. 17:01:04

Hát, lehet, hogy Worluk pokolra jut, de ő legalább nem fog ott meglepődni...

Ti még nézhettek egy nagyot, ha úgy találnátok járni, hogy pont vele futtok össze valamelyik sötét folyosón. :)

Csak mert nem nagyon sugárzik a posztból a szeretet, irgalom, meg a többi ilyen keresztény izé, ti jobban tudjátok.

A Márk evangéliumából vett hivatkozással meg óvatosabban: lehet, hogy jobban illene ide az, amit Jézus mondott azokról, akik éppen őt gyilkolták: "Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek".

Amennyiben mégiscsak karikatúra ez a blog, mint ahogy először hittem, akkor nem szóltam. Mondjuk paródiának nem is lenne rossz...

VonPerez "kapus vagyok, nem csatár" 2009.06.01. 17:01:38

@cukicica: te is jó lenne, ha gondolkodnál és megértenéd a tömény iróniát.

Seggfej Tóta W. Seggfej cukicica és seggfejek akik basztatják a keresztényket, vagy bárkit a vallása miatt. Mitől más mint zsidózni?

Dr. Trebitsch 2009.06.01. 17:03:31

Ez a két mondat meg hogy jön már össze:

Imádkozok lelki üdvéért.
A pokolra jutsz Worluk!

Úgy érted, imádkozol érte, de azért reméled, hogy hiába?

Aszi 2009.06.01. 17:31:48

@TH: megnéztem az összes korábbi posztot. Az első három posztban végképp semmi parodisztikus nincs. Az előző posztot vehetem parodisztikusnak, aztán meg ez a Worlukos megintcsak inkább komolynak tűnik. Úgyhogy lehet, hogy az előző is komoly volt. Ha ez egy paródiablog, akkor nagyon tehetségtelenek írták. Ebbe a posztba tényleg kb. annyi szellemesség szorult, mint amennyi három apácától lenne várható.

dr. trafik nomac 2009.06.01. 17:41:47

Nekem ez van meg.:


"Mk 3.29
De aki a Szentlelket káromolja, nem nyer bocsánatot mindörökké, bűne örökre megmarad."

Ettol azert nem kell befosni...

dr. trafik nomac 2009.06.01. 17:43:49

Mindig is erdekeltek a biblia es a demonok kapcsolata, szomorosag de a biblia nem ir errol egy szot sem, illetoleg a satant sem nagyon emlegeti. Ez a blog itt valami feketemagias szekta ?

Lovastengerész 2009.06.01. 18:21:51

@VonPerez "kapus vagyok, nem csatár":

senki nem basztatja senkinek a vallását. Csupán a "kiválasztottság" gőgjében dagonyázó, életszerütlen, életidegen, felsőbbrendű okoskodástól nyilik ki a bicska az egyszerű ember zsebében...

the Zen experience 2009.06.01. 21:45:55

Ez úton indítványozom, hogy gyűjtést szervezzünk szeretett és méltán meg nem értett twá részére, hogy évente legalább a ker. ünnepek előtt jusson nőhöz. Akkor tán nem ír ilyeneket. Ha máshoz nem, a tokodi Timike tokkal-vonóval öszehozható 8ezerér', mónikázásra+ alapextra, ha csak a Mörszipéjn mögötti susnyást számoljuk. Így nem kell szegény gyíknak ilyenkor is csak egyedül racsniznia. Érdeklődés esetén adom a számlaszámot!!! :)

2009.06.02. 09:27:25

@Kedvesnővér Immaculáta: Én még értem miért! De Ferenc testvér is??? Ő miért? Szegény...:((

Szerintem meg mivel zsúfolásig van tele, egyelőre nem lesz üresedés...úgyhogy maradok!:DDD

nadivereb 2009.06.02. 10:27:39

@Kedvesnővér Immaculáta: jaj de jó, legalább jó lesz a társaság.

aszinkron degenerátor 2009.06.02. 16:53:48

"egyetlen dolog, amit egy igaz keresztény tehet az, hogy imádkozik"
aha! és adott is egy jó nagy pofont a szarnak!

az "egyetlen dolog, amit egy igaz keresztény tehet az, hogy imádkozik", az, hogy gondolkodik, igyekszik megérteni a szöveget amit olvas.
ha sikerül, akkor az "igaz keresztény" nem ír ilyen postot

üdv:
a.d.
(keresztelkedett, első áldozott, bérmálkozott, kiábrándult)

hatláb · http://ebenci.blog.hu 2009.06.05. 14:31:59

@Kedvesnővér Immaculáta: Kurvára nem kéne írnotok ezt a blogot. Minek? Így is annyi ember gondolja a keresztényeket hülyének, miért kell még nektek is egy lapáttal rátenni? Inkább parodizáljatok ki mást.

Tikk-Takk (törölt) 2009.06.05. 15:51:35

www.origo.hu/nagyvilag/20090525-gyermekbantalmazas-az-ir-katolikus-iskolakban.html

Ehhez nem kell különösebb komment:(:(:(

Túl sok a már felderített eset is:(:(:(

Ez lenne Isten előtt elfogadott "EGYHÁZ"?Vajon jellemzőek rá a bibliában foglaltak?Méltán nevezhetik e magukat "igaz vallásnak"?

Tikk-Takk (törölt) 2009.06.05. 16:06:56

"Ahányszor csak lehetősége volt, megközelített, ... (X testvér) felettem végzett önkielégítést, és engem is rávett, hogy kielégítsem. Tíz és fél vagy 11 éves koromban kezdődött, és 14 éves koromig tartott. Elárasztott ajándékokkal, édességgel, pénzzel. Azt mondta, ez a mi titkunk. Nem engedte, hogy meglátogassam keresztszüleimet, attól tartott, elmondom nekik. Leginkább az árvákat zaklatták súlyosan, ők nem tudtak kihez fordulni. Nekem sem volt senkim. Két évig ki sem mehettem. Senkinek nem lehetett elmondani."


"(X nővér) felvitt az emeletre, lelökött az hálóterem első ágyára keresztbe, meztelenül, mindig meztelenül, akkor ő és (Y nővér) odakötöttek az ágyhoz egy rövid gyapjúkötéllel. Ez volt a szokása, hogy odakötözzön az ágyhoz, a vaságyhoz, tudod, és akkor meg sem tudtál mozdulni... Akkor ütni kezdett a bőrszíjjal, és százig számolt, miközben ütlegelt. Akkor azt modta, "kelj fel, menj le és csináld meg a leckéd". Tudom, hogy gyakran vertek a szíjjal, de így ötször hatszor verhettek meg. Ha sírtál, még rosszabb volt, úgyhogy megtanultam nem sírni."
A két rövid tanúvallomás-részlet abból a jelentésből származik, amelyet múlt szerdán hoztak nyilvánosságra Írországban, és amely a katolikus egyház által működtetett javítóintézetekben és bentlakásos szakiskolákban a 20. században (1936-tól) folyt visszaéléseket, bántalmazásokat, szexuális zaklatásokat tárta fel. Az első idézet egy egykori bentlakó fiútól, a második egy lánytól származik.


Ha valaki ezekben kételkedik, az

valóban "VAK"és "SÜKET"

Tikk-Takk (törölt) 2009.06.11. 20:20:18

Egy kis érdekesség !!! SZÁMADATOK ...

ujember.katolikus.hu/Archivum/2003.06.01/0802.html

www.freeweb.hu/katolikus-honlap/0707/gellert.htm

MAGYARORSZÁG
Terület: 93.032 km 2 Katolikus statisztika
Népesség: 10.070.000 h. Megkereszteltek: 6.308.000
Katolikusok: 62.64 % Egyházmegyék: 14

"Az aktív katolikusok 500-600 ezren lehetnek, a többiek amolyan karácsonyi-húsvéti templombajárók. A lakosság nagyfokú közömbössége, és a hívek körében tapasztalható a nagy mértékű passzivitás "

"Az 1960-as évekhez képest világszerte az akkori templombajáró katolikusok számának egytizede jár csak jelenleg rendszeresen temploma."

... hogy csak néhány adatot vegyünk figyelembe...

Mikeás 4:1- 3...
"És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, s népek özönlenek reá.

Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jön ki a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálemből.

És sok népek között ítéletet tészen, és megfedd erős nemzeteket nagy messze földig és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak. "

Vajon illik ez az említett vallásra? a katolikusra? Az igaz vallás olyan hívekkel rendelkezik, melyek tevékenyek Istenben és növekvő, nem hanyatló... és még itt vki azt mondaná hogy attól az egyház még igaz --- á.á.á tévedés ne essék, ilyenről sehol nincs szó, mert ellensége istennek, hiszen pont az ellenkezőjét jövendöltette meg:

ELLENTÉT: Jeremiás 51. fejezete és Jelenések 18.

"elfoglaltatott az egész földnek dicséreti! Milyen útálattá lett Babilon a nemzetek között! Feljött Babilonra a tenger, habjainak özönével elboríttatott. Városai pusztává, sivataggá és kopár földdé lesznek, a melyen senki sem lakik, sem embernek fia át nem megy rajta. Megfenyítem Bélt is Babilonban, és kivonom szájából, a mit benyelt, és TÖBBÉ NEM FUTNAK HOZZÁ a nemzetek, Babilonnak kőfala is ledől. JÖJJETEK ki belőle, oh én népem, és kiki szabadítsa meg lelkét az Úr haragjának tüzétől. "

és a Jelenések 18. fejezet

"Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból: Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól. . .

A mennyire dicsőítette magát és dobzódott, annyi kínnal és gyászszal fizessetek néki; mert ezt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy...

És siratják őt, és jajgatnak ő rajta a FÖLD KIRÁLYAI, a kik vele paráználkodtak és dobzódtak, mikor az ő égésének füstjét látják...

A FÖLD KALMÁRAI is siratják és jajgatják őt, mert az ő árúikat immár senki nem veszi; ..,

Jaj! jaj! a nagy város, a mely öltözött gyolcsba és bíborba és skarlátba, és megékesíttetett aranynyal, drágakövekkel és gyöngyökkel; hogy elpusztult egy órában annnyi gazdagság! "

Izgalmas események nem? És hogy összekapcsolódik a két könyv több száz évvel későbbre is... és az első idézet? Amely Isten népét jellemzi, ugye milyen ellentétben áll ezzel a jellemzéssel?

KIS TÖRI: hogy ne tévedjen el senki: természetesen i.sz. 100 körül amikor a Jelenések íródott, már nem volt nagy babilon, tehát értelemszerűen nem lehet fizikai értelemben vett városra gondolni, hiszen a bibliai NAGY BABILON az jelkép (az ókori babiloni város után, ami tényleg a legutálatosabb erkölcstelen és gazdag város volt, ráadásul istentelen)!!!

Tehát a jövőre vonatkozott a leírás...teljesen ráillik... Mondják sokan hogy ez a nagy babilon csak a római birodalom bukását vetítette előre...oké, odáig rendben van hogy Róma megbukott az 5. században... de ezek az események befejeződtek volna? És Isten a népének csak 500 évre jövendölt volna? Utána már nem igaz a könyv? Már semmi hasznát nem lehet venni? A bibliai könyvek olvasása során fontos kiemelni a több idősikúságát...

Nézzük csak meg Dánielt, mit mondott:

Dániel 12:8,9, 13:

"Én pedig HALLÁM ezt, DE NEM ÉRTÉM, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége? És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig. . . Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén."

Dániel nem értette az isteni próféciát, megkérdezte hát Istent, mit jelentenek a szavak, de Isten diplomatikusan azt mondta: neked mindegy ez most Dániel, még úgy sem láthatod meg, de majd akkor megérted, mikor a vég napjaiban felkelsz...

Vannak a Bibliában olyan részek, és a történelmi könyvein kívül az összes ilyen, amelyeknek modern kori beteljesedése van, hiszen a Biblia és a hit erről szól... a JÖVŐ ... a VÉG... az ÚJ KEZDET !!! Különben mi értelme lenne az életnek?

Visszakanyarodva Jelenésekre és Jeremiásra... Nagy Babilon, ami lehanyatlik, folyamatosan, és "egy óra alatt elpusztul"

(ez jelkép nyilván de a gyorsaságra utal, a Római Bir. meg már évszázadokon át a császároktól bomladozóban volt és lehetett számítani rá, tehát nem "egy órás" vége lett neki és senki nem lepődött meg akkor rajta és különben is a próféta mér ne érthette volna meg a próféciát amit Isten megmondott neki hiszen abban a korban élt és ismerte a római birodalmat...de mivel Dániel nem érhette meg Isten szerint, így nem az akkori államok bármelyikének közvetlen pusztulásról volt szó).

Mit is mondott miért pusztul el Nagy Babilon? Mert eltávoznak belőle a népek... Mit mond Isten rá? Meneküljetek ki belőle, ha nem akartok részesei lenni a csapásainak...

Hát ... érdemes azért megnéznünk a tényeket és nem becsukni a szemünket előtte, mert nagy eseményekről zengedez az Írás...

Hanyatló vagy fejlődő Isten népe?

Nem árt fontolóra venni mindent egybevetve, hova tartozom, mit vallok, miben hiszek...és próbáljuk meg elsajátítani az isteni gondolkodást: vajon tetszik e neki mindaz? Hiszen erről szól isten népének története: nem azt tették amit elvárt tőlük, akkor sajnos a nemtetszését vonták magukra végső soron meg el lettek vetve...

Tikk-Takk (törölt) 2009.06.11. 20:23:19

Erről próbáltam beszélni,és arról,hogy mit ír az ISTEN szava az IGAZ vallásról.

Ez a vélemény egy mélyen hívő ktolikus fórumról származik...

"Elborzadva olvastam a katolikus- honlapon a "látlelet" egy mai magyar plébániáról - irt olvasói cikket. Ez nem egy elszigetelt jelenség ám! Papjaink 8o%-a ilyen sajnos. Tisztelet a nagyon kevés kivételnek. Ezek a "zsinatos konkoly papok". Már ott tart az Egyház, hogy mindenféle embert, akár teljesen alkalmatlan személyeket pappá szentel. Kifejezettek viszolygok a modernista papoktól. Nem is gyónok meg a modernistáknál. Mindig keresek egy idősebb konzervativabb beállitásu atyát, és annél végzem el a szentgyónásomat. Éppen ezért nem mondhatom el, hogy túl gyakran gyónok, de megválogatom kinek tárjam fel a büneimet."

Isten áldása olyan egyházon van amelyik él, és tevékeny a híveivel együtt a nehézségek ellenére is.Ami még nagyon fontos,hogy EGYSÉG van Isen népe között,szeretet és béke.Ez az alap aminek meg kell lennie....

skipy 2010.03.21. 17:07:54

Csupán számadat:
Tóta W. Árpád: 942 komment
Itt (ezzel együtt is) max 40.

Magyarítva: ATEIZMUS RULEZ! :D

Komolyabban, most tényleg egy kétezer éves életmód-tanácsadó és mesekönyvet szó szerint igazságnak kell (lehet?!?) tekinteni?

Azt a részét aláírom, hogy az alapvető mondanivalóban (10 parancsolat, mínusz Istentisztelet) van igazság, de elgondolkodtatónak javasolnám "Taxil Leo: A szórakoztató biblia" című könyvét.
biblia.uw.hu/a_szorakoztato_biblia.zip

Lássuk be, az Egyház előtt két út áll.
1. Elfogadja a világ alakulását, és a szabályok szerint kezd játszani. A lényege (a hülyeség és pénzszerzés) meghal, de megmarad belőle az értelmes rész egy része.
2. Szembemegy a világgal. Akkor is elpusztul, sajnos valószínűleg teljesen, de én jól fogok szórakozni azon, hogy szegény Dávid parittya nélkül ugrott neki Góliátnak.

Kedvesnővér Immaculáta 2010.03.21. 17:28:06

@skipy:

Kedves eltévelyedett gyermekem!

Tudod-e micsoda rémisztő kínok várnak az ilyen kis nihilista pöcsökre szent Istenünk kénköves poklában?

Tisztelettel,
Kedvesnővér Immaculáta

skipy 2010.03.22. 10:26:56

Nem méltó beszéd ez egy apácához kérem!
Kérem válaszolja meg a következő kérdéseket:
1. Hol van a pokol?
2. Oda jut e valaki, ha egy embertársát hagyja oda jutni?
3. Mi jár azért, ha a fia halálát tétlenül néző/előidéző seggfejet (aka: Isten) kritizálja?

Válaszát várva:
Skipy

BadReligion1990 2011.11.19. 02:35:02

@Kedvesnővér Immaculáta: Na, idefigyelj, te arrogáns jégcsapos pókhálós muffú fapina! Azt se tudod, mi az a pöcs, úgyhogy megbaszatlak veszett kutyákkal, de hogy fűrészporozni fog az a fapinád, te seggszájú faszgyúró tökorrú! Csak hogy tudjad, hogy mi az. Egyszer ne lássalak meg az utcán! Egyszer se! Mert akkor úgy megverlek, hogy az a kereszteket hányó utolsó seggarcú kurva anyád nem ismer rád, világos? Nihilista pedig a már említett kurva anyád, te utolsó seggfej famuff! Úgyhogy fejezzed be a szarakodást, és higgadj le! Állítsd le azt a várkapu méterű tetves nagy bélletes pofádat, mert beletaposok! A családom közelében meg ne lássalak, mert fájni fog az a tök-szerű orrod! Világos? VILÁGOS?! Gyere ki a hóra, kedves bővér, ne neten legyen nagy az a seggpofád! De hozzad rohadtiszt, meg joze-fát, mert eggyel nem kezdek! Neked nincsen szent istened, sőőőőőt semmilyen istened nincsen! Úgyhogy gyónjál meg a papoknak, szopjad ki a véres gecit belőlük, és kúrasd meg magad egy kanos kecskebakkal! Nyasgem, egyház! Nyasgem, apácák! Nyasgem fasztarisznyák! Csak kislányokkal, kisfiúkkal, öregasszonyokkal, és védtelen nőkkel mertek kezdeni, mi?

BadReligion1990 2011.11.27. 01:06:54

@skipy: Ez most kötelező volt! XD
süti beállítások módosítása